Sztyeppék vándora
R.: Fergeteg zúdul, hadd vesszen rútul
A gyarló ellenség, haragja ha újul.
Diadalünnep, hőseink jönnek,
Nyílzápor takarja kékjét az égnek.
Vágtat a réten, népe nevében,
Büszke, mint felleg a végtelen égen.
Csata után fáradt: túl van a hordán,
A harc emléke csillog a kardján.
Véres a karja, gyolcsa takarja:
Előbb az ellen hívta viadalra.
Győztesen lépdel, mulatság lesz éjjel!
Vitézi módra csörren a fegyver.
Egy csapat mondja, szellemként szólva:
„Parancsolsz felettünk, úr vagy, s mi a szolga!
A túlvilágon híven szolgálunk!
Hullj el csatában, s vár a mi világunk!”
R.
Hús, kenyér, s bor van, sok volt a zsákmány,
Nyergében ül fenn egy idegen kislány.
Hosszú volt a portya, minden kirabolva,
Rabláncra fűzve a sok síró szolga.
Finom uradalmat, mindent megsarcoltak,
Porig égett falvak, adni nem akartak.
Templomok mélyén ez az ima zengett:
„Pontos nyilaiktól ments meg, Uram minket!”
írta: Ygnar |