Hegytetőn áll egy héttornyú vár,

Fokára száll egy szép madár.

Messziről jött, most költözött,

Dalától zeng már hét határ.

 

Hű szolga vár, most lesben áll,

Keze a húron, lőni kíván.

„A király közelg, s népe is tán,

Vacsora leszel az asztalán!”

 

Vadtyúk és fácán, dámvad és vadkan:

Készül estére, vetkőzik a kappan.

Zöldségek frissen, a saláta készen,

Gyümölcsök is bőven teremnek e várban.

 

Horgászok fognak halat a patakból,

Ha kifogják, akkor jó hozzá az óbor!

Tele van a kaptár, az inasra vár már,

Ki is szedi gyorsan, hisz nem elég a jóból.

 

Refrén: Lakoma készül, az úr közeleg!

            Mellette ott van az udvari nép,

            Úgy jönnek, mint egy sáskasereg,

            Felfalnak mindent, semmi sem elég!

 

Gyöngyöző homlok, gyűlnek ám a gondok…

Nincs elég szolga, a víz meg már forrong.

Beszáll hát a zsoldos, kancellár és orvos,

Hogy ők is főzzék, mit a király gondolt.

 

Hordják a dézsát, dagasztják a tésztát,

Friss lepénnyel várják országuk nagyságát.

Sütnek a pékek, kemencéket tömnek,

Az erdő fáit is szinte kivágták.

 

Refrén

 

Megérkezett végre, a király belépe,

Büszkén csak azt nézi, hogy hajbókol a népe.

Várkapitány bókol, királynőnek hódol:

„Esküszöm az égre, ön a tavasz szépe!”

 

Az asztalra kendők, ételek kerülnek -

Gyorsan megterülnek; s vacsorához ülnek.

Bort hoznak a szolgák, a kancsók ürülnek.

Zendül a sok áldás, poharak csendülnek.

 

Refrén

 

Kinn tombol az éhség, odabenn meg falnak…

Jobbágyszájnak nincs más, ők csak kását kapnak.