Kalózdal (Rémarcú Ravnal éneke)
„A kalóz sorsa vészek tengere.”
Kibontva árboc, vitorla rebben,
Az esti szélben a zászlónk lobog,
Lábunk megvetjük, egy az egy ellen,
Óriási ágyúink tüze ropog:
Zöld vizű tengeren siklik a kalózhajónk.
Szegény vagy gazdag: mindkettő adhat,
Orrom megérzi azt, bármit is rejt,
Széparcú lányka, vagy elrejtett láda,
Rémarcú lecsap rá, mindig jól sejt:
Ahol jár, aranyból, kincsekből sosincs hiány.
Viharban erős, a szárazon bátor,
Éles kardját itt mind rettegik,
Szeszélyes vendég, és bőkezű gazda:
E nevet – Ravnal – csak így ismerik.
Kalózok hírét a tengeren messze viszik.
Temérdek kincsből a nőknek is juttat,
Eleven bájukat mért vetné el?
Nőtlen és ifjú, minden nap mulat,
Grogot és pálinkát, sört, bort vedel.
Emitt meg matrózok ropják a táncot,
Rémarcú pattan az asztalra fel,
Erőtől duzzadó hangján ő így énekel:
„Baj van a részeg tengerésszel,
Baj van a részeg tengerésszel,
Baj van a részeg tengerésszel
Minden áldott reggel.
Baj van a részeg (hikk) kalózzal,
Baj van a részeg (hikk) kalózzal,
Baj van a részeg (hikk) kalózzal
Minden áldott nappal.”
írta: Ygnar |